2015. október 17-én, szombaton ismét tartottunk egy baráti találkozót. Budapesten, ugyanabban a vendéglőben, ahol februárban Ágiékkal együtt voltunk.
12-en voltunk, mint az apostolok. :D
Örültünk egymásnak, örültünk, hogy látjuk és megöleljük egymást, és egy jót beszélgettünk.
Nagyon örültünk, hogy Vikso el tudott jönni, annak kevésbé, hogy nagyon hamar el kellett mennie. Messziről jött, haza is kellett érnie. És noha szólt a pincérlánynak, hogy neki mikor kell indulnia, a vendéglő egyszerre állt neki a csoport kajájának, és szegény Vikso épp csak az indulás előtti percben kapta meg az ebédjét becsomagolva.
Ebéd után meglepetés következett.
Uági saját kezével rengeteg-rengeteg, ötletesebbnél ötletesebb ajándéktárgyat készített, és el is cipelte a vonaton.
Most nem tombolasorsolást tartottunk, de számhúzással döntöttük el, melyiket ki kapja. Nagy volt az öröm!
Sajnálom és bánt a dolog, de az én fényképeim egy hiba miatt (ismét) elszálltak a semmibe. Honey-tól kaptunk egy közös képet. Kérem, aki még fényképezett, ha csak egy kép sikerült is, legyen olyan kedves és küldje el!
Uágitól is kaptunk képeket:
Tavasszal Uáginál Szegeden! Kedves meghívását köszönjük!
És majd időben meg kell beszélni a részleteket, elsősorban is a konkrét időpontot.
És legyetek szívesek időben tudomást venni a találkozó tényéről, és úgy intézni, hogy el is tudjatok jönni! Mindenkit várunk!